0
Lawrence Block amerikai krimiíró, 1938. június 24-én született a New York-i Buffalóban. Két legismertebb sorozata az alkoholizmusából felépülő magánnyomozó, Matthew Scudder bűnügyi eseteit feldolgozó regényei, illetve Bernie Rhodenbarr, a betörők úriemberének titulált tolvaj történetei. Jelenleg második feleségével, Lynne Blockkal él, szabadidejüket utazással töltik – saját elmondásuk szerint több mint száz országban voltak már.
Block évtizedek óta tanulmányozza New York utcáit, a legtöbb regényének is ez a helyszíne. Eddigi karrierje alatt több mint hatvan regényt és száznál is több novellát írt, ráadásul nyugdíj helyett a mai napig dolgozik, pihenés gyanánt pedig távgyalogló versenyeken vesz részt. A jellegzetes, (ön)ironikus stílussal dolgozó szerzőt a kortárs krimi egyik legfontosabb alakjaként tisztelik; bár nem reformálta meg a műfajt, gazdag életművével jócskán túllépett a mesterember státuszon. (forrás: wiki)

Honlapja: 


Megjegyzés küldése

 
Top