Lainey Reese: Asztal három főre

Lainey Reese: Asztal három főre
New York #1
A Table for Three, 2010
Kiadó: Ulpius-ház, 2013
Oldalszám: 300
Fordító: Alföldi Zsófia

Két falatot harapott a Nagy Almából.
Riley Ramirez tudta, az egész élete megváltozik, amikor New Yorkba költözik. Arra azonban nem számított, hogy már a városban töltött első éjszakáján bekövetkezik. Első látásra őrjítő vonzalmat érez egy éjszakai klub tulajdonosa, Kincade Marshall iránt, ami a másik fél részéről is azonnali viszonzásra talál. Amikor rájön, hogy a férfi, aki ízig-vérig dom, teljes megadást vár el tőle, még akkor is, ha arról van szó, hogy behódoljon a legjobb barátjának, Trevor Weelingtonnak, készségesen, sőt buzgón veti bele magát a szexuális kalandozásba.
Cade és Trevor a barátságuk kezdete óta megosztottak mindent, beleértve a nőket is. Most viszont egyetlen Riley-val töltött éjszaka elegendő, és rájönnek, ő álmaik hölgye. Teljes érzéki fegyvertárukat bevetik, hogy meggyőzzék, többről van szó holmi alkalmi kalandnál.
Alighogy Cade és Trevor Riley-ra irányítja a figyelmét, valaki a tudtukon kívül támadást intéz a törékeny kapcsolat ellen, és mire rájönnek, már majdnem késő. Az illető célja Riley halála. A barátok, akik az „igazi” megtartásáért harcoltak, hirtelen kénytelenek a nő életéért küzdeni.

– Helló, kis hölgy, hová lesz a menet? – Riley belenézett a visszapillantó tükörbe, tekintete találkozott a taxiséval, és a Disneylandbe került gyerek rajongásával mosolyodott el.

A könyv 18 éven felülieknek ajánlott!

A mostani erotikus regényáradatban nehéz kiszűrni, mely könyvekre érdemes odafigyelni, vagy anyagilag befektetni. A magyar megjelenéseket látva engem csak ez, Christina Lauren, Sylvain Reynard, Virna DePaul és Sylvia Day könyvei érdekelnek, ezért úgy döntöttem itt az ideje nekiesni.
Volt egy fogadalmam, hogy elolvasnom, de nem írok erotikus könyvekről, mert amerre járok a blogokon mindenhol ez vezeti a legnépszerűbb bejegyzéseket. Ami nem is lenne gond, de annyi jó poszt van mindenhol, azokat miért nem olvassák annyian??? Most mégis kikívánkozik belőlem ez a kis iromány, mivel Lainey Reese New York sorozatának első két része már lassan egy éve várakozik arra, hogy elolvassam. Viszont magyarul amúgy is gyorsabban pörögnek az oldalak :) tehát, hogyan is lett Riley Ramirez-ből Riley Wellington-Marshall...
Adott két gazdag pasi, akik gyerekkoruk óta nagyon jó barátok, élvezik a vadászatot és minden nőn megosztoznak, plusz van egy gyönyörű fiatal és tökéletes lány... no persze, mi más is lehetne... aki felköltözik a Nagy Almába és a farkasok közé keveredik. A megszámlálhatatlanul sok nő után Cade és Trevor szerelembe esik, és mit ad Isten mindketten pont a tapasztalatlan Ry-ba... Hozzáteszem, a végére azért én komolyan elhittem, hogy létezhet ilyen hármas szerelem, szóval az írónő jó munkát végzett.

A cselekmény pedig: szex-szex-szex, aztán kicsit kimozdulunk, hogy más is történjen, majd megint csak szex-szex-szex... Nyolcvan százalékban erotika az egész sztori, a M/M/F-től kezdve a BDSM-ig, mégis van benne valami amitől kicsit más, mint a többi hasonló történet. Az azonnali szimpátia miatt? Nem tudom, de a két fő karakterek rendkívül hamar megkedvelhető. A fiúk máskülönben igazi úriemberek erős védelmező ösztönnel, mikor épp nem játékszernek használják a lányt. És bármennyire is Cade tűnik a dominánsabbnak a két alfa hím közül, azért szerintem Trevor is éppen eléggé ott van a nyomában. De Riley-t nem kedveltem meg. Pont. A nyílt őszinteség a kapcsolatokról mindhárom család felé fölöttébb tetszett, igazi modern felfogásról tettek tanúbizonyságot. A regényben van két, bocsánat három eszméletlenül szexi és igen intenzív pasi, akik miatt már érdemes elolvasni a könyvet. Amellett ott egy minimális bűnügyi szál is, hogy ne legyen unalmas a sok szextől és legyen egy kis feszültség befejezésként. Egy biztos, a folytatás nem fog sokat váratni magára, mert Brice Marshall nyomozó kíváncsivá tett.
Ami zavart: az elején ez az éppen-hogy-csak-megérkezem-rögtön-beesem-a-legjobb-klubba-és-nem-esik-le-hogy-milyen-helyen-vagyok? szitu kicsit sántít, de ez van, nem én írtam. Az olyan leírások, mint a "folyik a nyálam" ahogy ránéz eléggé illúzióromboló olvasva, szerencsére nem sokszor fordult elő benne :/ Végigolvastam, nem úgy mint az Szürkét, amiben épphogy csak eljutottam 20-30 oldalig, mert kikészültem a szereplőktől... Egy-két jelenet talán egyeseknek durvának is tűnhet, de higgyétek el, vannak szerzők akik meghökkentőbbeket is írtak már. Akit érdekel úgy is el fogja olvasni, akit meg nem az nem. Ha szereted Maya Banks könyveit, akkor ez is tetszeni fog! Gyorsan kiolvasható, mert az első rész nem valami hosszú, elég hozzá pár óra is.

Kedvenc idézet(ek):

– Szevasz, Cade. Mizu? – alig hallotta Trevor hangját a láncfűrészre és emberi kiáltozásra hasonlító hangok közepette.
– Mi a fenét csinálsz? – kérdezte Cade, aki képtelen volt rájönni, mi lehet ez a nagy hangzavar.
– Horror Fesztivál van – válaszolt Trevor, mintha ennek lett volna bármi értelme.

Riley belenézett az acélkék szemekbe, s látta bennük az őszinteséget. A férfi komolyan beszélt. Tényleg meg akarták tartani, mint egy kölyökkutyát vagy egy cipőt. Ez olyan volt, mint az Alkonyzóna. De mi van, ha marad? Az ő szájukból normálisnak és lehetségesnek hangzott.
– És mit szólnátok egy kompromisszumos megoldáshoz? – Hol az egyikre, hol a másikra nézett, de ugyanazzal a gyanakvó szemöldökráncolással szembesült. Olyan volt, mintha ezek a fiúk nem ismerték volna a kompromisszum szót.

– Mióta vagy ébren, Riley?
– Hatvannyolcat ver a szíved percenként – mondta Riley válasz helyett. – És tizenháromszor veszel levegőt. Trevor számai a hetvenkettő és a tizenöt. Viszont hárompercenként az ő lélegzete egy pillanatra elakad, és ilyenkor csak tizenkétszer vesz levegőt.
Trevor a legszigorúbb főnöki tekintetével nézett rá.
– Úgy másfél órája. – Cade mormogására a lány még hozzátette. – Mondtam neked, hogy pacsirta típus vagyok. 
Cade fáradtan végighúzta a kezét a szeme előtt, Trevor pedig a lány tarkójához beszélt.
– Kihagy a lélegzetem?

– Nos – szólalt meg Trevor az első néhány falat után. – Persze, szakácsok vettek körül minket. Mesterszakácsok és ínyencek között nőttünk fel. Valahányszor valamilyen jótékonysági körútra mentünk, a végkimerülésig elláttak a leveseikkel. De nem hinném, hogy akármelyikünk is evett volna valaha házi kaját.
Cade repetáért nyúlt, amikor hozzátette. – Most már látom, hogy hátrányos helyzetű gyerekek voltunk.