1
Az elmúlt napok nagy csöndje a Pasta című tv-sorozatnak volt köszönhető, mivel kicsit elszakadtam az amerikai-krimis vonaltól. Soha nem néztem eddig dél-koreai sorozatot, vagyis doramát, mert igazán nem az én stílusom. Én és a dél-koreai sorozatok? Ugyanmááár...

Tartalom: Seo Yoo Kyung három évet töltött el a La Sfera étteremben konyháslányként, és nagyon örül, amikor végre előléptetik szakácsnak. A lány minden vágya, hogy egyszer híres séf váljon belőle. Egy nap azonban egy véletlen folytán megismerkedik egy férfival, akiről Yoo Kyung azt hiszi, hogy ő az utódja, az új konyhai kisegítő. Csakhogy nem sokáig örülhet, a főnök ugyanis kirúgta az olasz főszakácsot és felveszi a helyére Choi Hyun Wook-ot, az Olaszországban tanult kiváló koreai séfet. A férfi egy rossz élménytől vezérelve úgy véli, a nőknek semmi keresnivalója egy professzionális konyhán, és azzal kezdi az új munkáját, hogy ilyen-olyan ürüggyel sorban kirúgja a konyhán dolgozó lányokat.

Tanulság: soha ne mondd, hogy soha.... Egyedül annak a nem-jut-az-eszembe- minek az első részét láttam, amit Budapesten forgattak. Az bőven elég is volt.  
A 2010-ben bemutatott Pasta mellett az döntött, hogy főzős, szinkronos, és csak 20 részes a százvalahány helyett.
Romantikus komédia, amelyben van szerelmi háromszög-négyszög, de nem olyan elcsépelt, mint egyes szappanoperákban. A nevetés garantált a vicces helyzetekből adódóan, mert valaki mindig sumákol, de igazából nincs is benne olyan szereplő, akit nagyon utálna a néző, *mondjuk a három kirúgott lány kicsit sokat nyafogott*
Sikerült egy olyan mai korban játszódó kulináris sorozatot készíteniük, amiben nincsenek hatalmas nagy drámák, csak egy komikus módon előadott szerelmi történet, amely teljesen élvezhetővé és szerethetővé teszik az egészet. Érdekes volt egy teljesen más kultúrával, világgal megismerkedni. Itt-ott néztem is nagyokat.
Kedvenc trióm ;)
Ami zavart, az a lány folyamatos főnökezése, tényleg szükséges ez konyhán kívül is? Meg, hogy egy húszonakárhány éves lányt valóban ennyire gyerekesen kell eljátszani? Persze lehet, hogy ez arra a megszokott, a fene sem tudja... én ugyan nem értek hozzá. 
Szóval a karakterek majdnem mind nagyszerűek voltak. Az én kedvenceim: a tulajdonos, a chef és a hármas trió (képen) *Mr. Kaktuszt a végén kicsit sajnáltam, mert nagyon aranyos, de hát ez van* Aki esetleg szeretné megnézni csak írja be a keresőbe a Pasta + online szavakat. Nyáron biztos újranézős lesz ;)

Megjegyzés küldése

  1. Ilyeneket én sem nézek, de ha Neked tetszett, akkor esélyes nálam is. :))))

    VálaszTörlés

 
Top