Paige Toon: Daisy nyomában

Paige Toon: Daisy nyomában
Chasing Daisy, 2009
Kiadó: I.P.C. Könyvek, 2011
Oldalszám: 496
Fordító: Kelecsényi Ágnes, Kelecsényi-Petit Éva

Az összetört szívű, ám kalandvágyó, huszonhat éves Daisy egy napon maga mögött hagyja Amerikát, és egy Forma-1-es csapathoz szegődik, hogy hoszteszként velük tartson kontinensről kontinensre. A száguldó cirkusz nyüzsgésében, az utazások, a lenyűgöző helyszínek, az izgalmas versenyek és fergeteges bulik világában a szerelemre is rátalál. A reggelijüket felszolgáló lány ugyanis az istálló mindkét rivális versenyzőjének szívét rabul ejti. Nemcsak álmai férfija, a sármos, szőke – ám foglalt – Will kerül hozzá egyre közelebb, de Luis, a macsós brazil sztárpilóta sem közömbös iránta. Bár érzései mást és mást sugallnak, Daisy kénytelen két jóképű pasival is flörtölni…

– Te rohadt… Figlio deputtana! – Ez az idióta a sárga Ferrarijával majdnem kilapított! – Igen, jól hallottad, te testa di cazzo! – kiabálok rá, ahogy kiáll a benzinkútra a túloldalon. Lehúzza az ablakot.
– Mi a francot kiabálsz nekem, te őrült liba?

A könyv jókor volt jó helyen. Pláne, hogy nyár van, hétvége és semmittevés. Mivel utálom ezt a meleget, így egy könyvbe menekültem. Egy gyorsan kiolvasható regényre vágytam, ami NEM sorozat és csak reméltem, hogy belemélyedhetek teljesen. Régóta várólistás volt már, de ma sikerült célba értünk :) A borító csalóka, a tartalom jobb!

Először is a Köszönetnyilvánításnál kezdeném, van benne egy fontos mondat a történetre nézve:  
"Úgy döntöttem, hogy megengedhetek magamnak némi művészi szabadságot, így bárminemű tévedés száz százalékosan, tökéletesen tudatos. Ez az én verzióm, és kitartok mellette."
Ezek után néhány Forma–1-es eltérést nehéz lenne kifogásként megemlíteni. Viszont jó hír, hogy a laikusok számára: Daisy elmesél mindent, így jól érthető az egész Száguldó cirkusz világa. A '90-es években rajongtam a Forma–1-ért, ám Häkkinen és Irvine visszavonulása után lassan én is abbahagytam és más sportok felé fordultam.
Hogy milyen volt? Valósághű és drámai. Én szólam! ;) Olykor vicces pillanatok is vannak benne, de senki se várjon rózsaszín felhőcskés, habkönnyű romantikus regényt.
Daisy és Holly cukorfalatok. Így hívják őket a regényben, szerintem elég hülyén hangzik. A lány főként felszolgálóként dolgozik, ügyel arra, hogy a csapattagok és vendégeik maximális kiszolgálásban részesüljenek, ugyanakkor a konyhában is kisegít. A csapat előző két pilótája visszavonult, így két újonccal kezdik az idényt. Ott van az angol Will, aki már néhány éve Forma–1-es versenyző, valamint a brazil Luis, az egykori Indy-s, nagy nőcsábász, és ez első idénye. Mindhárman egyidősek.
Az elején még szoknom kellett a stílust, vissza kellett olvasnom, mert nem értem egy-két szitut, de lassan belerázódtam Toon világába. A regénynek három fő része van: egy Will–Daisy, egy Luis–Daisy, valamint egy Daisy része. A felénél azt kívántam bárcsak kétfelé szakadhatna ez a lány és mindenki boldog lenne, de ez nem így működik. Meg is lepődtem az írónő egy-két döntésén. Sok karakteres, a többsége még kedvelhető is. Egyik kedvencem az Olaszországban élő nagymama volt, meg a szerelők is jópofáknak tűntek. Ám sokszor csak eltelt egy nap, csináltak ezt meg azt, aztán mentek iszogatni, majd ez ismételődött újra és újra... Daisy fellángolását még megértettem, de a tetteit már kevésbé. Nem is mindig kedveltem ezért. Tetszett, mikor az egyik pasit - csak így név nélkül -, Toon ennyire megzokogtatta. Nem emlékszem, mikor olvastam volna hasonlót :) Aki szenvedélyes szerelmi légyottokra vágyik, az sajnos csalódni fog. Luis viszont több részt érdemelt volna! Ha nem is lett a kedvencem, de az biztos, hogy elolvasom a többi regényét is. Pláne a Johnny Jefferson-os kétrészes történetet :D
Nem tökéletes regény, de kikapcsolódásra megfelelt.

Kedvenc idézet(ek):

– Láttalak már, te vagy az egyik hoszteszünk, ugye? A felszolgálásban segítesz?
– Jézusom, már csak ez hiányzott! – mordul fel Luis.
Értetlenül nézünk rá Willel.
– Valószínűleg nem úszom meg ételmérgezés nélkül – folytatja.

Hátradőlök, és nézem, ahogy egy csapat gyönyörű tizenéves lány büszkén elsétál előttünk. Öregnek érzem magam, pedig csak huszonhat éves vagyok. Tisztában vagyok vele, hogy idősebbnek látszom. Azt mondják, a tartásom miatt van. Szerintem pedig a cipősarkak teszik. 180 centi magas vagyok, de soha nem megyek sehova magas sarkú cipő nélkül. Legalábbis Amerikában így volt. Amióta megkaptam ezt a munkát, elkezdtem lapos sarkút hordani. Egész nap talpon vagyok, és nem vagyok az a kifejezett mazochista típus. Ráadásul Holly nagyon alacsony a maga 155 centijével, és már így is úgy nézek ki mellette, mint egy óriás.

– Úgy érzem magam, mintha egy sündisznó költözött volna a szemhéjam alá – nyögi Holly.
– Én meg úgy érzem magam, mintha egy sündisznó felhúzta volna a szemhéjamat, és egyenesen a szemgolyómba döfte volna az egyik olyan szúrós tűjét – válaszolom.
– Én meg úgy érzem magam, mintha egy sün felhúzta volna a szemhéjamat, és öt tüskével, ahogy igazándiból hívják, megkaparászta volna a…

– Gonoszság lenne tőlem, ha csak egyetlen lányra pazarolnám magam. Mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy részesüljön belőlem.

... úgy éreztem, hogy az egész országot ott kell hagynom, mert sehova sem mehetek anélkül, hogy a rohadékba ne botoljak.