0
Visszaszámlálás indul! :)

Szerintem nincs nálam nagyobb David Baldacci és egyben tv-sorozat fanatikus kishazánkban, aki jobban várná a King & Maxwell premierjét. És, hogy pont a Major Crimes után! Nagyon kíváncsi vagyok, hogy Jon Tenney mennyire tud majd elszakadni a főnökhelyettes férjének szerepétől, MR. FBI-tól!? Hiszen végigkövettem 7 évadon át A főnökben (The Closer), majd annak folytatásában a tavaly nyáron indult Major Crimes-ban :))) 

Az első kötet tartalma: Michelle Maxwell ügynök jövőjének befellegzett a Titkosszolgálatnál. Nagyon jól tudta, hogy semmilyen körülmények között sem szabad szem elől vesztenie azt a személyt, akinek a biztonságáért ő a felelős, mégis hozzájárult, hogy négyszemközt váltson szót egy frissen megözvegyült régi ismerőssel. Aztán a csukott ajtó mögött az elnökjelölt egyszerűen felszívódott. Sean King tökéletesen átérzi Michelle helyzetét. Neki magának is valami hasonló miatt kellett új munkahely után néznie. Nyolc évvel azelőtt a veterán titkos ügynöknek egy tizedmásodpercre elkalandozott a figyelme. És ez alatt a tizedmásodperc alatt lepuffantották a gondjaira bízott elnökjelöltet. Amikor további hajmeresztő gyilkosságok történnek, a két ügynök összefog, és együtt vágnak neki a hazugságok, titkok és fatális véletlenek labirintusának, ahol hamarosan döbbenetes felfedezést tesznek: az elnökjelöltekkel történtek és a többi erőszakos cselekmény egyáltalán nem függetlenek egymástól, ahogy hitték, és korántsem zárult még le a halálesetek sora…
(Tizedmásodperc, 2008)

David Baldacci vitathatatlanul korunk thriller-irodalmának élmezőnyébe tartozik, regényei rendre az Egyesült Államok legtitkosabb, legbefolyásosabb és legérdekesebb köreibe engednek bepillantást. Vajon a sorozat mennyire lesz hű a könyvek cselekményéhez? Én kíváncsian várom! Moly kihívásom.


Műfaj: akció | kaland | dráma | rejtély
Csatorna: TNT ( USA)
Adás: hétfőként este 10:00 (amerikai idő szerint) 
a Major Crimes után!
Hossz: 60 perc
Bemutató: 2013. június 10.
Epizódok száma: 10
Alkotó és producer: Shane Brennan 
(NCIS, NCIS:LA, NCIS: Red, Tuti gimi, CSI: Miami)

A szereplők:
Rebecca Romijn - Michelle Maxwell
Jon Tenney - Sean King
 Catherine Bell - Joan Dillinger 
Chris Butler - Darius Carter, FBI ügynök
Cynthia Addai Robinson - Megan Ainsley
Ryan Hurst - Edgar Roy
Mark Lutz - Tom Taylor
Michael O'Keefe - Frank Rigby, FBI ügynök


Kezdés: magyar idő szerint 11-én hajnalban,
a beszámolót sem ússzátok meg ;)

Megjegyzés küldése

 
Top