7
A Komfortos mennyország és a Félúton a sírhoz nem volt csalódás :) de itt az újabb dilemmám, hogy melyik legyen a következő a kettő közül. Egyáltalán bele merjek kezdeni? Karen Chance eddig bujkált előttem, ám hamarosan megjelenik egy újabb része a sorozatnak, így úton-útfélen azzal találkozom mostanában :) Patricia Briggs regényét pedig a 2012-es Hősnők viadalán szúrtam ki magamnak. Potom 800 forintért árulták tavaly, így azt is beszereztem. Szavazni oldalt, vagy megjegyzésben lehet.

Karen Chance: Megérint a sötétség
Cassandra Palmer élete koránt sem átlagos. Látomásai véletlenszerűen felvillantják neki a múlt vagy a jövő fontos pillanatait. Emiatt figyel fel rá és rabolja el Tony, a több száz éves vámpír. Hatalmat akar Cassie látomásaiból – mindent tudni akar üzletfeleiről, pedig azt még nem is sejti, hogy a szellemek szintén kapcsolatot tudnak teremteni a lánnyal. Két évvel Tonytól való szökése után Cassandra halálos fenyegetést kap. Ezzel véget érnek az unalmas hétköznapok, menekülnie kell a vámpírok elől. De nem csak nevelője üldözi, nyomába erednek más vámpír nagymesterek, hadmágusok, sötét varázslók és boszorkányok is.
De vajon mit akarnak a fiatal, ártatlan lánytól? Mi köze mindennek Carcassone várának kínzókamráihoz, ahová Cassie látomásai újabban vezetnek?
Sikerül-e kideríteni, valójában mi történt pontosan a húsz évvel korábban elhunyt szüleivel?


VAGY

Patricia Briggs: Megszólít a hold
Mercedes Thompson autószerelő Tri-Citiesben, műhelyében lepukkant verdák helyrepofozásával keresi kenyerét, és kedvtelésből Volkswagen Bogarakat ment meg az enyészettől. Időnként kisétál a sivatagba, ruháit egy bokor alá rejti, és átváltozik prérifarkassá, hogy nyulakat meg pockokat kergessen. Mercy ugyanis „járó” – az Észak-Amerikai kontinens ősi természetfeletti népeinek leszármazottja, akit vérfarkasok neveltek fel. Amikor Mercy egy fiatal vérfarkas tetemébe botlik házának ajtaja előtt, valamint a szomszédjában lakó alfahímet is kis híján megölik, lányát pedig elrabolják, nevelőapjához, valamint fiatalkori szerelméhez fordul segítségért.
Vérfarkasok, vámpírok, boszorkányok és egyéb mágikus lények között vezet Mercy útja ebben a fantasztikus regényben, amely nem mentes sem haláltól, sem szerelemtől.

Megjegyzés küldése

  1. Szavaztam.
    2 szempont miatt (muszáj megmondanom őket.
    1. Mert a Karen Chance könyvet még nem olvastam, nincs is sok kedvem, de ha neked tetszik én is belevágok.
    2. Mert a Briggs könyvet olvastam és tudom, hogy semmi extra, nem leszel tőle rajongó, meg egy olyan sorozat első része, ami szerintem akkor élvezetes igazán, ha már minden része ki lesz adva.

    Kíváncsi vagyok, hogy melyik kap több szavazatot. Ha nem baj, akkor megosztanám FB-on, hogy kapj több segítséget! :) :) :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a szavazatot :)

    VálaszTörlés
  3. Én nagyon filózom, hogy melyikre szavazzak, mert...
    Krisztivel egyetértek Briggs könyvével kapcsolatban: könnyed, semmi nagy dologra nem kell számítani. Megismered a szereplőket, a világot.
    Ezzel szemben Chance: van, hogy úgy éreztem nem tartunk semerre, aztán elárasztott az írónő egy hallom infóval, azaz néhol tömény, és nem sok időt hagy arra, hogy mindezt megemészd. Briggsnél nyomoznak, Chancenél rengeteg az ármány, a cselszövés.
    Nálam eddig mindkettő közepes kategória. Viszont Briggshez képest talán Chance mozgalmasabb és izgalmasabb volt. Chance világát érdekesebbnek tartom, (bár azt hozzá teszem, nem vagyok túlzottan farkas párti:)) És ezt végig gondolva, leírva, meg is van, mire szavazok.:)

    VálaszTörlés
  4. Köszi a leírást és a szavazatot :) bár most mégjobban fogom csak a fejem :D

    VálaszTörlés
  5. Ez pont így volt jó, hogy leírtátok a véleményeteket :) legalább már tudom hova tenni őket a könyvskálámon.

    VálaszTörlés
  6. Engem eddig nem igazán érdekelt Chance, de Zsani most nekem is feladta a labdát. :D a fene, nem akartam még egy sorozatban belekezdeni. :D

    VálaszTörlés

 
Top