4
Borítószerelem volt méghozzá első látásra :) Kinek ismerős? Mégis váratott a sorára, és csak akkor döntöttem a könyv elolvasása mellett, amikor januárban a The Arragement regénysorozat 12. részében találkoztam Trystan Scottal. Míg a Ferro testvérek sorozatai az erotikus-romantikus műfajt képviselik, addig a Trystan Scott titokzatos élete YA, azaz ifjúsági romantikus.
Nagyon megkedvelem Ward stílusát, és amíg a Sean Ferro & Avery páros a történetük különcségével fogott meg, addig ez sorozat a két sebezhető fiatal szerelmével nyűgözött le. Tipikus amerikai High School történetnek tűnt az elején, de a idén már new adult műfajba fordul a történet. Szerencsére én mindkettőnek hatalmas rajongója vagyok.
Az elmúlt két évben öt rövid novella jelent meg (Collide, Backdraft, Riptid, Shattered, Revealed), amik kiadásra kerültek február közepén egyben. Naná, hogy KELL kategória lett rögtön, még úgy is, hogy összegyűjtögettem őket tavaly egyenként. Ezek amolyan előzményrészek az idén megjelenő nagyregény előtt, ami a Broken Promises címet kapta.
“Most girls want the right guy. They aren't looking for a one-time thing.”
Trystan utolsó éves a suliban, és nagyon szerelmes Mari Jenningsbe. A színjátszóköri próbákon a lány segít neki a szerepet betanulni, így nagyon közel kerülnek egymáshoz, mégis a fiú egyszerűen képtelen bevallani a lánynak az érzéseit. Amikor Mari véletlenül meghallja, hogy a fiú szerelmes egy lányba nem hisz neki. Folyamatosan győzködi, hogy vallja meg érzelmeit a lánynak, amire Trystan képtelen, mert nem akarja elveszíteni őt egy esetleges elutasítás kapcsán. Ezért inkább ír neki egy dalt, ami hatalmas siker lesz a Youtube-on és a suliban is, de továbbra sem tudja senki sem, hogy ki is az a titokzatos Day Jones.
A fiú nem akar hírnevet, mivel az élete így is egy katasztrófa, ezért máshogy próbálja meggyőzni a lányt, hogy nem az a nagyképű srác akinek gondolja.
A regény nem nélkülözi a drámát, mivel mindkét fiatal nehéz helyzetben van: Trystant az apja bántalmazza, ezzel szemben bár Marit nem verik otthon, de bárhogy próbál megfelelni a szüleinek, lelkileg folyamatosan szenved. Trystan a folyamatos összetűzései miatt az érettségi után legszívesebben menekülne a városból, mégis miután összejönnek a fiatalabb Mari miatt maradni akar. Ám a lánynak is megvannak a maga tervei a jövőre nézve, amik nagyban megváltoztatnak mindent.
Life makes us what we are. Cruelty and compassion shape us into what we become, and nothing about that is ideal.
Nem terveztem ezt a posztot, de muszáj volt mégis írnom legalább pár mondatot a könyvről. Egyszerűen imádom a borítókat, a karaktereket és a történet mondanivalóját is. Mélyen megérintett az a világ amiben élnek a szereplők, lehet a hangulatom volt éppen a mélyponton, szóval Ward jó munkát végzett. Csak remélni merem, hogy más is megszereti őket.
'Happy end' volt a vége, nekem mégis picit rossz érzésem van a folytatást illetően. Szerintem a páros útjai végül különválnak, és ez a három évvel későbbi történet, amikor már Trystan népszerű rocksztár, valami újbóli találkozás lehet köztük. Trystan Scott tipikus BBF, és Mari is imádnivaló női karakter, pláne mikor betörte az egyik szereplő orrát :))) Úgyhogy most hátradőlve, de izgatottan várom legújabb rocksztárom következő történetét. Egy biztos, sebesen nekiállok folytatni Sean novelláit, és belekezdek Peter Ferro regényeibe is.
H.M.Ward nem árul zsákbamacskát, őszintén megírta, hogy egyenlőre még ő maga sem tudja hány kötetes lesz a sorozat, a fejében már összeállt a történet, de én azt mondom érdemes minden eshetőségre felkészülni, látva a Ferro testvéreket, jajj :(
Szerencsére Mari és Trystan regénye önállóan is megállja a helyét, ezért azok, akik szeretik a YA történeteket, vágjanak bele nyugodt szívvel!

A sorozat részei:
- The Secret Life of Trystan Scott (YA):
      #1 Collide, 2012
      #2 Backdraft, 2012
      #3 Riptid, 2012
      #4 Shattered, 2013
      #5 Revealed, 2013
- Broken Promises, 2014 (NA)
- ...


H.M. Ward:
Website  |  Facebook  |  Twitter  |  Goodreads

post signature

Megjegyzés küldése

  1. Cupido nyila engem is szíven bökött a borítókat nézegetve. :D Ha így haladok az olvasmánylista bővítésével, akkor hamarosan elvonóra kell küldjenek. :D Leszel a lelki társam? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Naná, de becsempészek azért pár könyvet :D

      Törlés
    2. Szia. Szeretnem kerdezni, hogy ez a sorozat megjelent mar magyarul is?

      Törlés
    3. Szia.
      Sajnos nem. H.M.Ward könyvek még nem jelentek meg magyarul :(

      Törlés

 
Top