0
Az Anywhere with You című new adult regényt még tavaly pakoltam fel a várólistás polcomra, viszont a végső löketet az elmúlt hetekben megjelent második kötet: a More with You adta meg. Utazás közben pont jó volt olvasgatni Kaylee Ryan debütáló köteteit, és mivel elég könnyed olvasmányok, szerencsére gyorsan is ment a történet gördülékenysége miatt.
Kaylee Ryan With You sorozata ez idáig két részből áll. Hírmorzsákat a folytatásról egyenlőre még nem találtam, azonban vannak további ígéretes karakterek a történetekben, mivel az amerikai foci, a szerelem és egyetem a központi téma. A fejezetek nagyon rövid részekre vannak bontva, mindkét főszereplő szempontjából megismerjük az adott jeleneteket, történéseket. Nekem az elején ez elég furcsa volt, de ahogy haladtam kezdtem hozzászokni. Bonyodalommentes az elejétől a végéig, ami miatt sajnos egy idő után könnyen elfeledhetővé válhat a történet.
He turns to look at me as if to tell me that if I hurt her, I am a dead man. I simply nod my head. I understand.
Az első részben rögtön megismerjük mindkét kötet főszereplőit: a nagy négyest. Nem igazán tudom a két párt különválasztani, ezért is írom a kettőt ömlesztve :)
Allison Shay Hagan (Ash, Allie) tízévesen egy tragikus autóbalesetben vesztette el a szüleit. Azóta a nagymamája nevelte őt, ám most a nagyi szeretné ha unokája végre élné a normális tizenévesek életét és főiskolára menne. A lány így a közeli észak-karolinai egyetemre (továbbiakban UNC) jelentkezik, ahová legjobb barátja is jár. A szomszéd fiúval a szülei temetése óta jóban-rosszban egymás mellett álltak, és évek múltán is testvéri érzések vannak köztük. Ace szülei a lányukként szeretik Allisont, és ők vigyáznak a nagymamájára, amikor a lány megkezdi tanulmányait a közeli egyetemen. Az UNCn Hailey MacColy lesz a szobatársa, akivel már előtte is összefutottak párszor a nyáron, és nagyon jó barátokká váltak. Liam MacCoy Hailey bátyja. Az UNC campusán lakik legjobb barátjával Dash-el. Liam és barátai az egyetemi csapat nagyágyúi, a srác pedig a csapat irányítója. Legnagyobb álma, hogy bekerüljön az NFL-be, ez az elsődleges az életében, ezért sem vágyik állandó barátnőre. Mégis, mikor segít csapattársával beköltöztetni húga szobatársát, féltékenységet érez Blitzen túl barátságos viselkedése miatt. A srácoknak ez az utolsó éve a főiskolán, és bár életük a futball körül zajlik, Liam nem tudja kiverni a fejemből Allisont, amiről beszámol barátjának is.
Van egy kis kavarodás az elején, míg kiderül hogy a MacCoy testvérek Dashje egyben Allie Ace-je is egyben :) Aiden Cole Emerson (Ace, Dash) futójátékos a csapatban, Liam legjobb barátja és lakótársa. Allie olyan számára, mintha a húga lenne, Liam pedig nehezen palástolja féltékenységét a kapcsolatuk miatt.
Szerelem első látásra a két fiatal között, akik hosszas huzavona után végül megpróbálják együtt, és kialakulnak a mindennapjaik. A lányok pedig lassan odaköltöznek hozzájuk.
Mivel a lánynak Ace az egyetlen barátja, így számomra kicsit hihetetlennek tűnt az egész szituáció az elején. Érthetetlen, hogy a fenébe nem tudtak egymásról a szereplők, ha már ennyire jóban vannak a karakterek? Erre nem találtam magyarázatot.
A folyamatos 'sweetheart', meg 'beautiful' engem baromira zavart Liam részéről, hiszen annyi beceneve volt már a szereplőknek, lett volna miből választani... ám lehet csak engem zavarnak az ilyen édes kis jelzők. Ebben a részben Hales még kicsit háttérbe szorul, de az leesik az olvasónak (a második rész tartalma nélkül is), hogy totál bele van zúgva Aidenbe, és alakulgat ott valami.
“One big brother is enough, Aiden. You don’t have to feel obligated to protect me.”
“Who said I wanted to be your big brother?” I ask, trying to keep my voice calm.
A második rész ott folytatódik ahol az első véget ért, vagyis az NFL Draft napján. Karakterek és történet tekintetében nálam mindenképpen ez lett a nyerő. Na de mit tehetnék, ha szeretem a hosszan szenvedő, reménytelen szerelmeseket :) Ez a páros valahogy valóságosabbnak tűnt számomra, mint Allison és Liam. Hailey szerelmes testvére legjobb barátjába, és Aiden is vonzódott mindig a lányhoz, de az elmúlt évben ez a vonzalom a tízszeresére nőtt. Kishúgaként bánik vele, de két váratlanul elcsattanó csók és az, hogy nagyban azonos a személyiségük, nem könnyíti meg a helyzetüket, hiszen mindketten szeretnek ártatlanul flörtölni. Évek óta őrlődnek, nem akarják elrontani a barátságukat, de azt, ahogy egymás kerülgetik, szinte már mindenki észreveszi. Allison és Liam az esküvőjüket tervezik, ezért a két család is sokat van együtt.
Az Emerson és MacCoy szülők miatt sokkal családiasabb lett az egész, és egyben még nehezebb a párosnak, mikor a szüleik is kezdenek összejárni. Vicces volt olvasni, mikor már a szülök is azt várták mikor lép már végre valamelyik.
Aiden és Liam ugyanabba a csapatba kerül, így megkezdődik a készülődés az edzőtáborba és a költözéshez. Közeledvén az elszakadáshoz, Aiden ráeszmél, hogy nem akarja elveszíteni barátját, de túl sok kockázatot lát, így tudomást sem vesz a jelekről. A fejemet fogtam, de nem tudtam nem folytatni :) meg hát ilyenkor zárnánk ugye a szereplőket hosszú-hosszú napokra egy szobába. Mielőtt elindulnak Charlotteba, leutaznak a tengerparti házhoz két hétre, ahol Hales 20. születésnapját is megünneplik. A vízválasztó a különlétkor történt természetesen, amikor a hármas már elköltözött és Hailey új barátokra tett szert. Macie és az ikertestvére Miles plusz színt hoztak a történetbe, még ha jól bekavart is Miles akaratlanul, de ha ők is kapnának könyvet teljes lenne a boldogságom. Csak vártam, és vártam, hogy melyiknél szakad el hamarabb a cérna, de arra nem gondoltam, hogy a könyv végéig kitartanak majd, és ettől nem lettem könyörületesebb az írónővel szemben.
Az első rész túlontúl aranyos volt olyan cukormázas módon, a másodikat viszont élveztem olvasni. Ha tinédzser lennék, valószínűleg imádnám őket, de hol van az már... sokat nem szabad várni tőlük, és akkor kellemes olvasmány lehet mindenkinek.


A sorozat részei:
#1 Anywhere with You, 2013 - Liam MacCoy & Allison Shay Hagen
#2 More with You, 2014 - Aiden Cole Emerson & Hailey MacCoy
#3 Everything with You, 2014 október 27. - Liam & Allison, Aiden & Hailey


Kaylee Ryan:
Website  |  Facebook  |  Twitter  |  Goodreads

post signature

Megjegyzés küldése

 
Top