Karen Hawkins: Viharos szerelem

Karen Hawkins: Viharos szerelem 
MacLean átok #2
To Scotland, With Love, 2007
Kiadó: General Press, 2011
Oldal: 298
Fordító: Balog Edina

Venetia határozott és öntudatos ifjú hölgy, aki segítő szándékkal bármikor szívesen beleavatkozik a körülötte élők életébe. Amikor azonban egy hozományvadász csellel ráveszi, hogy megszökjön vele, nagy bajba kerül, és úgy tűnik, most ő szorul segítségre. Egy váratlan hóvihar miatt egy fedél alá kényszerülnek, kockára téve Venetia jóhírét. 

A fogadó, ahol megszállnak, időközben megtelik vendégekkel, akik nem hagynák szó nélkül azt, hogy egy ifjú hajadon idegen férfi társaságában utazgat. A szorult helyzetben lévő lány segítségére siet gyerekkori barátja, Gregor MacLean, aki egy ügyes hazugsággal elejét veszi a gyanúsítgatásnak. Ám a valódi kalandok még csak most kezdődnek: a hó miatt még napokra a fogadóban rekednek, összezárva egy úti társasággal. Miközben azon igyekeznek, hogy fenntartsák a látszatot, MacLeannek saját viharos természetével is meg kell küzdenie, Venetia pedig rájön, hogy amit Gregor iránt érez, sokkal több egyszerű barátságnál, és hiába próbálja megőrizni józanságát, menthetetlenül beleszeret a férfiba.

A fenébe, nagyon nehéz egy olyan férfi barátjának lenni, akinek mindig jobb a haja, mint az övé.

Különcködöm. Az értékeléseket látva azon kicsi (merőben kicsi) csoporthoz tartozom, akiknek a második rész jobban tetszett mint az első :) Talán az az oka, hogy egymás után olvasom a részeket, így más a hatása mintha hónapok, vagy hetek telnének el a regények közt.

A Fiona-Jack páros mellett, számomra Venetia és Gregor sokkal szerethetőbb, kedvelhetőbb karakter. Bár ez a történet is Londonban és annak közelében játszódik, de valamiért most nem zavart Skócia hiánya. A történet 80%-ban egy kis útszéli fogadóban ragadnak szereplőink Gregor miatt. Hogy miért miatta? Mert míg a többi MacLean esőt és villámokat tud előidézni, addig Gregoron ha az érzelmei felülkerekednek havazást vált ki.

Dougal elkomorodva nézte az egyre sűrűsödő hóesést.
Csak egyvalami okozhat ekkora havazást áprilisban: a MacLean-átok. Viharokat robbant ki, ha egy MacLean méregbe gurul, bármelyikük is az. 

Gregor, aki mindig hűvös és megfontolt, viharos jégesőt és havazást tud előidézni. Sok havat. Rengeteget.

Gregor és Venetia már gyermekkoruk óta ismerik egymást. Ezért kicsit furcsa volt, hogy majd harminc évnek kellett eltelnie míg a páros összejött, de jobb későn mint soha ;)

Egy különös születésnapi összejövetelen találkoztak először, amikor egyikük nyolc, a másikuk ötéves volt:

A fiú elkényeztetett kölyök volt, s Gregornak megtiltották, hogy bántsa, pedig alig várta, hogy behúzhasson neki egyet. Szegény Gregornak végül egy sarokban kellett duzzognia, ahol Venetia mellett találta magát.
A lány már ötévesen is érettebb volt a koránál, és éppoly lázadó szellemű, mint Gregor, ha a viselkedésről volt szó. Szürke szemei csillogtak barna fürtjei alatt, csinos fehér ruhácskája elszakadt és sáros volt, mivel korábban beleesett egy pocsolyába. Amikor az ünnepelt kigúnyolta rakoncátlan tincseit, Venetia egyszerűen felemelte a lábát, és olyan bájjal és pontossággal rúgta egyenesen sípcsonton a gyereket, hogy Gregornak elállt a szava a csodálattól.
Azonnal mély és tartós barátság szövődött köztük, amelyet sem az idő, sem Venetia szüleinek határozott erőfeszítései nem tudtak kikezdeni.

Mivel régi barátság az övék, így nyíltan kimondanak olyan dolgokat is, amit más helyzetben talán nem tennének. 
Rendkívül jókat szórakoztam a két főszereplőn, de csak rajtuk... A fogadóbeli vendégek sajnos nem kötöttek le, kicsit unalmasakra sikeredtek, már-már bosszantottak, ezért Oglivie nagymamát bedobtam volna még közéjük.

Számítottam rá, hogy Violát (Venetia édesanyja) nem fogom megkedvelni azon tulajdonságok alapján amik a történet elején elhangzottak. 
Kicsit afféle Mrs. Bennett típusú anyukát vártam, így kellemes meglepetés volt a személyisége. Az Ogliviek meggondolatlanok és túlságosan érzelmesek, túlzottan lelkesedésednek minden iránt a könyv leírása alapján. Ez leginkább az apukára jellemző szerintem, aki szerencsére keveset szerepelt a regényben.

Ismét mennydörgött fölöttük, megremegett a föld, és elsötétült az ég. Apró hópelyhek kezdtek hullani. 

Venetia az égre mutatott.
- Nézd, mit műveltél megint! Sose megyünk el innen!

Venetia szép, gömbölyded és nyugodt, józan gondolkodású nő, akit ritkán ragadnak el az érzelmei. Ámde ott van a hallgatag és tartózkodó Gregor, akinek az arcán hosszanti irányban húzódik sebhely. Ettől még tökéletesebbnek tűnik a férfi, csakhogy basáskodóan kezd viselkedni. Az érzelmeit titkolni próbálja, és elkezdi zavarni, hogy legjobb barátja mindenkin egyfolytában csak segíteni akar.

Venetia tágra nyílt szemmel felugrott.

- Mi a csudát csinálsz?

Gregor újra lecsapott a késsel, még több répa gurult szét. 

- Répát szeletelek - mondta, és újra felemelte a kést.
Venetia átnyúlt az asztalon, és elkapta Gregor csuklóját, ujjai égették a férfi bőrét.

- Gregor, ezek sárgarépák, nem farönkök!

- Nem látok különbséget - szabadította ki a kezét a férfi, és még egyszer lecsapott a késsel, de ezúttal az éle beleállt az asztalba.

Tény, hogy Venetia észjárását nem mindenhol értettem, mivel nem akart hozzámenni Gregor MacLeanhez, ... de a vége értelemszerűen házasság lett.

Lehet, hogy nem volt olyan sok cselekmény benne, mint a Kalandorban, de ez a nyugodt tempó engem teljesen magával ragadott abban a pár órában amíg kiolvastam a könyvet. Ezért most jöhet is Dougal története.