III. Zachary Benedict Stanhope
Szerző: Judith McNaught
Sokat gondolkoztam ki legyen a következő MBB. Több jelöltem is volt, de úgy döntöttem a magas, sötét hajú és ködös, borostyán- színű szempárral rendelkező Mr. Benedict lesz a soron lévő.
Ezt a regénysorozatot azért is szeretem, mert nem rögtön a felnőtt szereplőket ismerjük meg bennük, hanem gyerekként/fiatalként kerülnek bemutatásra. Így teljesen olyan, mintha egész életünkben ismernénk a karaktereket.
Zack tizennyolc évesen útnak indul, miután a nagyanyja elüldözi otthonából. Los Angelesben egy filmstúdióban köt ki díszletmunkásként, majd ünnepelt sztár lesz. Később rendezőként keres kihívásokat, egészen addig, míg egy gyilkosság mindent meg nem változtat. Felküzdi magát a csúcsig, majd elveszít mindent. És ott van a tizenegy éves Julie, akit problémás gyerekként kezelnek mindenhol. Felnőtt nőként azonban egy nap az éppen börtönből szökött filmsztárba botlik.
Én leírhatatlanul szeretem Zack és Julie könyvét, mert mindketten megtapasztalták az élet sötét oldalt, de nem adták fel.
Zack első jelenete:
III. Zachary Benedict Stanhope, aki Margaret férje után kapta a nevét, pontosan úgy nézett ki, mint a névadója, amikor az épp ennyi idős volt, de az asszony nem ezért gyűlölte őt. Komolyabb oka volt rá, amit Zachary pontosan tudott. Néhány percen belül a fiú súlyosan megfizet mindazért, amit tett, bár a bűnhődése korántsem lesz akkora, amekkorával megválthatná a bűnét. Margaretnek nem állt módjában, hogy méltó bosszút álljon Justinért, és tehetetlenségéért legalább annyira megvetette saját magát, mint amennyire Zacharyt a bűnéért.
Megvárta, amíg az inas odanyújt a harmadik unokának is egy pohár pezsgőt, majd kilépett a teraszra.
– Bizonyára kíváncsiak vagytok, miért hívtalak ma össze benneteket erre a kis családi tanácskozásra – szólalt meg. (...)
Az asszony látta, hogy mindketten elsápadnak, és elégedetten bólintott, amikor Alexander sértetten megszólalt:
– És Zackkel mi lesz? Neki jó eredményei vannak a Yale-en. Csak nem akarod, hogy ő is itt maradjon?
A pillanat, amelyre Margaret oly régóta várt kéjesen, elérkezett:
– Nem – felelte –, nem akarom.
Teljesen Zachary felé fordulva, hogy láthassa a fiú arcát, odavágta neki:
– Kifelé! Takarodj ebből a házból, és be ne merd tenni többé a lábad! Soha többé nem akarlak látni, és a nevedet sem akarom hallani!
Ha nem pillantja meg, amint a fiú állkapcsa hirtelen megfeszül, azt hihette volna, hogy szavai semmilyen hatást nem váltottak ki belőle. A fiú nem kért magyarázatot, mert nem volt rá szüksége. Sőt bizonyára már számított erre, attól a pillanattól fogva, amikor az asszony ultimátumot adott a húgának. Szó nélkül ellökte magát a korláttól, és a korábban az asztalra hajított kulcscsomó felé nyúlt, de amikor az ujjai megérintették az autó kulcsait, Margaret felcsattanó hangja megbénította a kezét.
– Ott maradnak! A rajtad lévő ruhán kívül nem vihetsz magaddal mást!
A fiú visszahúzta a kezét, és a testvéreire pillantott, mintha azt várná, hogy mondjanak valamit, de azokat vagy annyira lefoglalta saját nyomorúságos helyzetük, vagy megijedtek, hogy ők is az ő sorsára juthatnak, ha szembeszállnak a nagyanyjukkal, hogy egyetlen szót sem szóltak.
Margaret megvetette a két fiatalabb gyermeket a gyávaságuk és a bátyjukkal szembeni árulásuk miatt, ugyanakkor elégedetten nyugtázta, hogy biztos lehet abban, hogy később sem meri majd egyikük sem jelét adni a benne lappangó bátorságnak.
~ Összetört idill, 11. oldal
(Perfect, 1993)
Megjegyzés küldése