2
Jay Crownover: Jet 
Marked Men #2
FÜLSZÖVEG

“I think we’re both actually pretty screwed up, but together we just work and we make each other better.”

Annyira, de annyira szerettem volna szeretni, de nem ment :( Olyan magasra tette a lécet a Rule kapcsán Jay Crownover, amit Jet és Ayden nálam nem tudott átugrani. Úgy látszik, néha már az sem elég, hogy adott karaktereket igazán kedvek. A Rule-t imádtam, de Jet könyvével egyszerűen sehogy sem jutottam dűlőre.
Jet Keller és Ayden Cross már a kezdetektől vonzódnak egymáshoz, ám miután a srác visszautasította egy alkalommal a lányt, egy évig szinte csak kerülgetik egymást. A közös fedél sem könnyíti meg a helyzetüket, Jet szinte minden nap más lányt dönt meg, Ayd pedig egy olyan csoporttársa mellett köt ki, akit a baráti társaság nem tud befogadni. Valentin napon viszont fordul a kocka, és a barátság mellé belépnek az extrák is. Hosszú folyamat köztük, amíg megtanulnak bízni egymásban, de leginkább Ayd határozatlansága bosszantott fel.
Jet tehetséges művészlélek, mégsem hagyja el Denvert hogy közismert sztár legyen. Inkább meghúzódik a háttérben, dalszerzőként, producerként és a zenekar énekeseként megelégszik mindennapjaival. Ayd eltemeti múltját, és egy jobb élet reményében a tanulmányait tartja szem előtt, valamint az első részben megismert sportbárban dolgozik. Mindkettőjüknek megvan a saját problémája: Jet-nek a szüleivel, Ayd-nek a testvérével és a múltjával
Vártam, hogy Ayd kicsit vagányabb legyen. Annyira elnyomta a régi énjét, ami szerintem ártott a történetnek. Jet-et pedig szerettem volna jól fejen ütni, hogy ilyen sokáig várt. Vagy inkább az írónőt, hogy ilyen sokáig szenvedtette őket!? Egyik lehetőség sem örömteli számomra :( A lényeg a lényeg, hogy a második felében már volt olyan rész is, ami nem kötött le, így csak átfutottam. Érezni a szikrát a szereplők közt ez kétségtelen, de ez nagyon kevés egy könyvben, pláne az első részhez viszonyítva! Jajj :( remélem Rome története jobb lesz, mert kardomba dőlök ha süllyedni kezd a sorozat. Tudom, ez csak nézőpont kérdése, biztos lesz aki imádni fogja... nos, nekem nem ment.


Jay Crownover: Rome
Marked Men #3
FÜLSZÖVEG

“Love doesn’t always have to be spoken out loud.” 

Rome és a nagy szerelem... Nem nevetni, de én már az első részben "beleestem" a nagytesóba, mint vak a gödörbe :))) naná, hogy bekerült a BBF csapatba. Úgyhogy talán ezért is imádtam Rome és Core történetét a hibáival együtt. Kissé megijedtem a második részt befejezve, de nincs minden veszve!
A nyugodt Rome Archer és a pimasz Cora Lewis szerintem tökéletes párosítás. Miután Rome tíz év után családja legnagyobb örömére leszerelt, próbál visszailleszkedni a hétköznapi életbe, de nagyon nehezen megy neki. Az emlékek, a rossz álmok mind ijesztő hatással vannak rá, de Cora visszahozza őt a jelentbe, akár egy kis házi pszichológus :)
A tündéri Cora a testékszerek királynője, aki olyan mint egy forgószél Rome életében. A lány egy nagy csalódás után - és barátai boldogságát látva,- a tökéletes pasit keresi, azonban ez a makacs és kissé merev fiú lesz a végzete. Kicsit más, mint az előző könyvek, mivel két igen érdekes, de teljesen más karakter élete fonódik össze. Akár a tűz és a víz. Csak úgy faltam az oldalakat, és az előző résszel ellentétben ezzel elég gyorsan haladtam.
A pár nem várt ajándéka nagyon meglepő volt, arra igazán nem számítottam! :))) De plusz egy ok, amiért szörnyen várom már a folytatást. A kórházi jelenetek pedig nagyban dobtak véleményem szerint a regényen. Az Archer fiúk próbáltak megbékélni a múlt titkaival, és ennek segítésében Corának is sok szerepe volt. Nagyon sok kedvenc jelenetem volt, ezért sem tudtam eldönteni négy vagy öt csillagot adjak neki a Goodreads-en, de diadalmaskodott a páros felettem. A Rule közelébe nem ért, de százszor jobban tetszett, mint Jet és Ayd története. Imádtam őket együtt.
A folytatás is ígéretesnek tűnik, hiszen már most elkezdődött Nash része a végén. Nash és Saint jó páros lesz, és van valami a múltban, ami nagyot robban a végén. Hol vagy már április? Valamint ősszel jön még Rowdy könyve! Panaszunk nem lehet, mert el leszünk kényeztetve :))) Jövőre pedig Asa, akivel egyszerűen nem tudtok mit kezdeni. Talán tavasszal megbarátkozom vele, pikk-pakk elrepülnek a hónapok ugye?
Kíváncsian várom majd mindkét regénnyel kapcsolatosan a véleményeket, remélem még idén kiadja őket az Ulpius Kiadó!

Az alábbi borítókat azért szúrtam be, mert egyszerűen csak tetszenek :))) Igaz, a harmadiknak semmi köze Corához, ennek ellenére megvenném ezeket az angol Harper kiadásokat (is):


A sorozat részei:
#1 Rule, 2012 - Rule Archer & Shaw Landon
#2 Jet, 2013 - Jet Keller & Ayden Cross
#3 Rome, 2014 - Rome Archer & Cora Lewis
#4 Nash, 2014 - Nash Donovan & Saint Ford
#5 Rowdy, 2014.10.21. - Rowdy St. James & Salem Cruz
#6 Asa, 2015.04.14. - Asa Cross & Royal Hastings
post signature

Megjegyzés küldése

  1. szia te hol olvastad már ezeket?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Angolul már több rész is megjelent a sorozatból, de ki tudni itt mikor jön a folytatás.... A kérdésedre válaszolva én mind a négy részét angolul olvastam, és egyre jobb és jobb lesz ;)

      Törlés

 
Top