0
Kivételesen nem a szokásos romantikus, krimi és egyéb nálam már igencsak megszokott műfajjal bombázlak benneteket, hanem két számomra kivételes személy regényével, memoárjával. Nem is eggyel, hanem rögtön két-két angol nyelvű darabbal.

Lisa Niemi memoárjáról van szó, férjéről Patrick Swayze-ről, akivel 34 évig voltak házasok. Az én korosztályomnak szinte álompasi volt, a '90-es évek egyik ikonja, és hát ugye akkor sok jó pasi nemigen volt még a filmvásznon. Piszkosul jól táncolt, engem mégis azzal a tettével vett le a lábamról, hogy nem tudta elhagyni az árnyékvilágot, és Mollyt.
Halála óta eltelt majdnem három és fél év. Részben azért is porosodott ilyen sokáig a regény, mert reménykedtem és csak reménykedtem a hazai megjelenésben, de úgy érzem tovább már kár lenne halogatni :(
Ha erre esik a választás, akkor az már 2in1 lesz, mert a The Time of My Life után a Worth Fighting For: Love, Loss, and Moving Forward is el kellene olvasnom egyúttal, ugye?


VAGY

A másik személy teljesen ismeretlen lehet nektek, viszont mivel nagy NFL rajongó vagyok, így a közkedvelt Super Bowl-győztes Tony Dungy vezetőedző neve még öt év múltán is mindig eszembe jut, ha feltűnik a Colts a képernyőn. Sokan mondják, hogy a csúcson kell abbahagyni, és ő meg is lépte ezt, mert hátat fordít az NFL világának.  
A Quiet Strength nagy sikere után több könyve is megjelent: The Mentor Leader,  Uncommon,  The One Year Uncommon Life Daily Challenge... köztük a You can do it! gyermekkönyv.
Ennek megjelenése amúgy is esélytelen idehaza, hiszen csak a sportrajongók ismerhetik őt.

Bármelyik legyen is a befutó, bejegyzés biztos lesz róla. :)
A szavazást március 31-én zárom le.


Az eredmény egyértelmű lett:

Megjegyzés küldése

 
Top