Időtlen szerelem trilógia #1
Rubinrot, 2009
Kiadó: Könyvmolyképző, 2010
Oldalszám: 334
Fordító: Szakál Gertrúd
Mitévők legyünk, ha egyszerre a múltban találjuk magunkat, és csak annyit tudunk, hogy az üküküküküknagyapánk lovát Kövér Anninak hívták? Úgy van: megőrizzük a hidegvérünket. Legalábbis ezt próbálja tenni Gwendolyn, amikor kiderül: nem elég, hogy ő örökölte a családban az időutazásért felelős gént, de ráadásul az a feladat is neki jutott, hogy rendbe szedje a múltat. És mindennek a tetejébe épp ezt az arrogáns Gideont kapja útitársul! Az össze nem illő páros kénytelen-kelletlen beleveti magát a nem éppen hétköznapi kalandokba. Gwendolyn hamarosan megtapasztalja, hogy az ellentétek alighanem tényleg vonzzák egymást, és ez régen sem volt másképp. És, hogy már a múltban sem úgy mennek a dolgok, mint egykoron…
Miközben a nő térdre rogyott és könnyekben tört ki, a férfi körbekémlelt. Ahogy előre sejtette, a parkban ilyenkor egy lélek sem járt. A kocogás még nem volt divat, és ilyen hidegben egyetlen csavargó sem akaródzott az utcai padokon álomra hajtani a fejét, ahol legfeljebb újságpapírral takarózhatott.
Elismerem, hogy az elején nagyon szkeptikus voltam a regénnyel kapcsolatban, ezért sem olvastam el az elmúlt évek alatt. Ám most, hogy megnéztem a filmet az eredmény az lett, hogy: eljött végre a mi időnk. Egy kihívás alkalmával ezt választották számomra következő olvasmánynak, így az időzítés is nekem kedvezett.
A Rubinvörös egy könnyed YA trilógia bevezető része, amelyben van időutazás, szerelem, és egy nem normális család is. Sőt, inkább úgy fogalmazok, hogy sok nem normális karakter található benne, de többségük szerencsére hamar megkedvelhető.
Kicsit titokzatos és egyben veszélyes események közepébe cseppen bele a hősnő Gwendolyn, mikor is kiderül, hogy ő örökölte a családban az időutazás képességét, s nem unokatestvére 'a mindenki által körülrajongott' Charlotte. Gwendolyn sokaknak elsőre furcsa lehet, de én rögtön megszerettem a jellemét. A kalandozások során társra lel Gideon személyében, aki eléggé merev és hideg srácnak tűnik első olvasatra/látásra. Nekem továbbra is titokzatos maradt, és sem a filmben, sem pedig a könyvben nem kedveltem meg olyan nagyon, mint szerettem volna. Szerencsére az elutasító magatartása átváltott védelmezővé a végére. Kettőjük kezdődő románcán még lehetett volna dolgozni, hogy kicsit érzelmesebb legyen. Van benne fantázia, hiszen belemerülhetünk egy titokkal teli múltba, és kíváncsi maradtam, hogy hogyan alakul majd a történet cselekménye. A vége azért gondolom happy end. Ugye!?Jól megírt, gyors olvasható, humoros és vicces. Minden korosztály számára ajánlott, noha szerintem ez inkább lányos regény.
Nem akartam, de folyamatosan összehasonlítottam olvasás közben a filmmel. Csak részleteiben egyezik, így senki ne várja ugyanazt, mert csalódni fog. A filmet nézve a végén majdnem lemaradtam egy fontos jelenetről, mert ritkán nézem meg a stáblistát. Azt még nem tudom, hogy egyes jeleneteket esetleg a Zafírkékből vettek-e át, vagy csak ennyire átírták a forgatókönyvet, de ha rám hallgattok akkor első a könyv, és csak utána jön a film.
Három szóban összefoglalva: egyszerű, szerethető és vidám.
– Amikor rám néz azzal a nagy, barna szemével, mindig úgy érzem, mogyorót kellene adnom neki – mondta egyszer Leslie. Ez a késztetés odáig fajult, hogy a parkban szaladgáló, mogyoróért kuncsorgó mókusokat többé már nem mókusoknak nevezte, hanem „Mr. Whitmaneknek”.
Leslie mindig azt mondta, hogy a mi családunkban valószínűleg több a titok, mint a brit titkosszolgálatnál és az MI6-nál együttvéve. Könnyen lehet, hogy igaza volt.
A kis szellem érdeklődve figyelte az eseményeket. Amikor rámosolyogtam, gyorsan visszabújt dr. White mögé, de a következő másodpercben már megint kikukucskált. – Te látsz engem?
Bólintottam.
– Ne nézz ide! – dörmögte dr. White, miközben lekötötte a kezemet.
– Jól bírom a vér látványát – feleltem. – A sajátomét is.
– A többiek nem látnak engem – mondta a kis szellem.
– Tudom – bólintottam megértően. – Engem Gwendolynnak hívnak. És téged?
– Neked még mindig dr. White – vágta rá dr. White.
– Robert – válaszolta a szellem.
– Nagyon szép név – feleltem.
– Köszönöm – mondta dr. White. – Neked meg nagyon szépek a vénáid.
– Tényleg olvas az ember gondolataiban? – suttogtam.
– A lakáj? – suttogta vissza Gideon. – Remélem, nem. Épp arra gondoltam, hogy egy menyétre hasonlít.
– Nem olyan bonyolult. A te dédnagyapád és az ő üknagyapja ikertestvérek voltak. Tehát a te üknagyapád egyúttal az ő üküknagyapja. – Amikor a nő meglátta a férfi értetlen arckifejezését, felnevetett. – Majd lerajzolom neked.
A sorozat részei:
#1 Rubinrot, 2009 - Rubinvörös
#2 Saphirblau, 2009 - Zafírkék
#3 Smaragdgrün, 2010 - Smaragdzöld
Megjegyzés küldése