A könyv már előrendelhető. :)
Johanna Lindsey: Viharos meggyőzés
Malory-Anderson család #11
Stormy Persuasion, 2014
Kiadó: GABO, 2015
Oldal: 468
Fordító: Gondáné Kaul Éva
James Malory Amerikába viszi a lányát, Jacqueline-t, és az unokahúgát, Judith-t, hogy teljesítse amerikai sógorainak, az Anderson fivéreknek tett ígéretét. A megállapodás szerint Jack Angliában nevelkedik, de Amerikában tölti az első báli szezonját. Jacqueline és Judith nemcsak kuzinok, de elválaszthatatlan barátnők is, akik megfogadják, hogy nem lesznek szerelmesek, és nem fognak férjhez menni az első báli szezon alatt. Úgy gondolják, hogy a debütálás a szórakozás ideje, és ráérnek még férjet találni maguknak. Nagy örömmel készülődnek a hosszú tengeri útra, ami azonban a vártnál több kalandot hoz számukra. Judith a legénység tagjai között megpillant valakit, akit korábban már látott a kuzinja kastélya mellett álló romos házban. Akkor azt hitte, hogy egy kísértettel találkozott, de most egy hús-vér férfi áll előtte. Az élet tele van váratlan fordulatokkal. Jacqueline sem ússza meg kalandok nélkül, mert felbukkannak James régi ellenségei, akik a lányán keresztül akarják csapdába csalni.
Nathan Tremayne munkára jelentkezik a Maiden George-ra, James Malory hajójára. Nem jószántából megy Amerikába, hanem egy küldetést teljesít, amivel visszaszerezheti a szabadságát. Csempészésért letartóztatták Angliában, és azzal a feltétellel engedték szabadlábra, hogy segít lefülelni egy hajókat zsákmányoló tolvaj bandát. A férfi kénytelen elvállalni a feladatot, mert két kis unokahúga bánná, ha megszökne. A szálak Amerikába vezetnek, ezért vállal munkát James Malory hajóján. Nathan egyik felmenője gróf volt, ő mégis gyűlöli a nemeseket. Annál jobban haragszik magára, amiért nem tud ellenállni Judith Malory szépségének és vonzerejének. Az út során váratlan veszélyek leselkednek rájuk, de Nathan számára a legnagyobb veszélyt a saját érzelmei jelentik.
Nathan és Judith két külön világból származik. Elég erős a szerelmük, hogy legyőzzék az előítéleteket, és megtalálják a boldogságot?

ღ ღ ღ RÉSZLET ღ ღ ღ
Judith Malory és Jacqueline Malory közös hálószobájuk ablakában kuporgott, és a romos épületet bámulta, amely Wrighton hercegének kastélya és elegáns parkja mögött éktelenkedett. Judith néhány hónappal idősebb volt a kuzinjánál, Jacknél (akit az apja csak azért hívott így, hogy bosszantsa az amerikai sógorait), de kettejük közül mindig Jacqueline játszotta a kezdeményező, illetve inkább a felbujtó szerepét. Jack kijelentette, hogy ő is nagy korhely lesz, mint az apja, James Malory. Máskor kalóz akart lenni, mint az apja. Később azzal dicsekedett, hogy kiváló bokszoló válik majd belőle... És a lista egyre bővült. Judith egyszer megkérdezte tőle, hogy miért nem akar az anyjára hasonlítani, mire Jack rávágta, hogy az egyáltalán nem lenne izgalmas.
Judith nem értett egyet az unokatestvérével. Ő feleség és anya akart lenni, méghozzá ebben a sorrendben. És ez már nem egy távoli terv, hiszen abban az évben mindketten betöltik a tizennyolcadik életévüket. Judith előző héten ünnepelte a születésnapját, és néhány hónap múlva Jacqueline is tizennyolc éves lesz. Ezen a nyáron az első szezonjukra készülnek, de Jacqueline nem Londonban debütál, hanem Amerikában. Judith el sem tudta képzelni, hogy nem oszthatja meg ezt az élményt a legjobb barátnőjével. Szerencsére még volt néhány hete, hogy kitaláljon valamit, és megváltoztassa az elfogadhatatlan helyzetet.
A két ifjabb Malory fivér, James és Anthony lányai, amióta az eszüket tudják, elválaszthatatlanok egymástól. És valahányszor elhozták őket a herceg régi családi otthonába, Hampshire-be, hogy meglátogassák az unokatestvéreiket, Brandont és Cherylt, órákat töltöttek ennél az ablaknál, abban reménykedve, hogy megint meglátják a kísérteties fényt a romok között. Annyira izgalmas volt az első éjszaka, amikor először villant fel a fény, hogy nem tudták feledni az élményt...
Az ingyenes bevezető részlet IDE KATTINTVA egészében letölthető!
A sorozat részei:
#1 Love Only Once, 1985 - Egyetlen szerelem - Regina Ashton & Nicholas Eden
#2 Tender Rebel, 1988 - Szíved rejtekén - Anthony Malory & Roslynn Chadwick
#3 Gentle Rogue, 1990 - Tengernyi szerelem - James Malory & Georgina Anderson
#4 The Magic of You, 1993 - Csodatévő szerelem - Amy Malory & Warren Anderson
#5 Say You Love Me, 1996 - Mondd, hogy szeretsz - Derek Malory & Kelsey Langton
#6 The Present, 1998 - Ajándék - Christopher Malory & Anastasia Stephanoff
#7 A Loving Scoundrel, 2004 - Szívem ellopott kincsei - Jeremy Malory & Danette 'Danny' Hilary
#8 Captive of My Desires, 2006 - A vágy foglyai - Drew Anderson & Gabrielle Brooks
#9 No Choice But Seduction, 2008 - Kalandos szerelem - Boyd Anderson & Katey Tyler
#10 That Perfect Someone, 2010 - Az igazi - Richard Allen & Julia Miller
#11 Stormy Persuasion, 2014 - Viharos meggyőzés - Judith Malory & Nathan Tremayne
#12 Beautiful Tempest, 2017.07.11 - Jacqueline Malory
Szia a 12 részröl lehet tudni valamit?
VálaszTörlésSzia!
TörlésA címe Beautiful Tempest lesz és Jack regénye a nyáron fog megjelenni angolul. Frissítettem a listát. Reméljük a Gabo ennek a jogait is megveszi, és mihamarabb kiadja! :)