J.D. Robb: Halálos káprázat

J.D. Robb: Halálos káprázat

In Death/Halálos sorozat #35
Delusion in Death, 2012

Kiadó: Gold Book, 2013

Oldal: 374

Fordító: Kiss Tamás

„Miért akarja valaki, hogy számára idegenek lemészárolják egymást?”

Eve Dallas hadnagyot és a csoportját egy rettenetes este sokkoló helyszínre riasztják. Még sohasem láttak ehhez foghatót. Holttestek hevernek egy hangulatos belvárosi bárban – irodisták, akik a kezük ügyébe került eszközökkel széttépték, agyonverték vagy leszúrták egymást. Minden jel arra mutat, hogy vad gyűlölettel fordultak a mellettük ülő ellen.
Eve és a férje, Roarke, aki a bár tulajdonosa, New York üzletemberei után nyomoznak. Hamarosan kiderül, hogy a szálak a városi forradalomhoz és egy akkoriban használt vegyi fegyverhez vezetnek. A következő mészárlást követően Eve váratlan segítséget kap, hogy megállítsa a bosszúálló tömeggyilkost…

Az irodában töltött gyilkos nap után semmi sem nyugtatja meg jobban a kedélyeket, mint a Happy Hours.

Tavaly kicsit elkalandoztam más műfajok világában, ezért magasan megnőtt a várólistás könyveim száma. Részben emiatt is vagyok ekkora lemaradásban a sorozatot illetően, azonban most végre eljött a mi időnk! Ami azért is jó, mivel 2013-ban két J.D. Robb regény is megjelent magyarul, így most dupla az öröm.
Tudom, hogy a 35-ös szám riasztó elsőre, de nem az! Ha valaki belefog a Halálos sorozatba, olyan gyorsan elfogynak majd a kötetek, hogy utána könyörögni fog egy újabb részért.

Számomra a J.D. Robb könyvek egy teljesen más világot jelentenek. Sokkal többet, mint a mostani szórakoztató irodalom kötetei, ezért sem merek belegondolni a Mi lesz ha egyszer csak...? kérdésbe. Valószínűleg szükségem lesz egy Dr. Mirás terápiára... viccet félretéve, mindig van valami új a történetekben, ami miatt nem lehet megunni. Eddig még egyszer sem csalódom benne, ezért is rajongok többezred magammal együtt ennyire a sorozatért.
Első olvasmánynak biztos nem ezt a részt ajánlanám, mivel számomra sokkoló és brutális volt. Bizony, hirtelen ez a két szó jutott eszembe a Halálos káprázat elejéről. 

2060 őszén járunk, amikor egy délutáni órán a On the Rocks nevezetű bárban az átlagemberek egy csoportja szinte vadállattá, majd egymás áldozatává válik. Kegyetlen kezdett volt a többi részhez képest - na jó, ez így nem teljesen igaz, hiszen krimiről beszélünk -, de a nagy számok miatt én nehezebben emésztettem meg az eseményeket. Ledöbbentett.
Rögtön az elején több mint nyolcvan áldozatot kaptunk, megannyi szállal együttvéve, ezért a nyomozók sem unatkoztak. Ennyi áldozattal azért nem szokott Robb játszani a regényekben, de Eve Dallas hadnagy most is remekül megoldotta a csapattal együtt az ügyet. Az osztályon mindenki megkapta a saját kisebb-nagyobb feladatát, aminek azért is örültem nagyon, mert volt akit végre jobban megismerhettünk.
Eve és Roarke karakterébe ha tudnék sem kötnék bele, ők a tökéletes tökéletlenség. Eve-nek továbbra is ott vannak rémálmai, a dallasi utazás miatt most még inkább (Halálos utazás #33), de fokozatosan gyógyulgat Mira és Roarke segítségével. Talán lassan elérünk ahhoz a pillanathoz, amikor már nem fog ekkora szerephez jutni a regényekben a múltja, hiszen az a bizonyos családi szál is le lett zárva.
Roarke dühös volt, ó, de még milyen dühös! :))) Imádom ezt a pasast!!! Amikor szóba került a Nemzetbiztonság, már előre vártam a jelenetet mikor megtudja, hogy ők is részt vesznek a nyomozásban. Kíváncsian lestem a reagálását, de nem volt bunyó, hiszen egy ügynöknő tűnt fel a színen. Újfent szóba került az osztályon a csokitolvaj kiléte is, remélem sosem derül ki ;)

A történet eléggé nyakatekert és nehezen kibogozható volt szerintem, de a káoszban azért lassan összeálltak az események. Annak ellenére, hogy már a felénél Eve felfedi gyanúját a gyilkos kilétét illetően, szerintem végig izgalmas maradt a könyv, és győzött újfent az igazságszolgáltatás. Természetesen meglepetés is maradt a végére, ezért sincs panasz a történetet illetően. Lekötött az elejétől a végéig.
A komoly téma mellett humorban most sem volt hiány, voltak bőven vicces jelenetek, beszólások. Különösen tetszett a Roarke, Reineke, Jenkinsin közös rész, vagy amikor Peabody szokásához híven olvadozott Eve előtt ír hősünkkel kapcsolatosan. Trueheart pedig olyan mint a kedvenc csokoládém. Ki kell élvezni azt a pici részt is, amikor szerephez jut. Ha értitek mire gondolok ;) Még mindig irul-pirul a lelkem, de egyre jobban benne van a sűrűjében. Bízom benne, hogy hamarosan lesz vele kapcsolatosan valami váratlan fordulat. És ott van még Baxter a kitudjamárhányadik nagy kedvencem, aki egy fokkal több szerephez jutott ebben a részben.
Jöttek új karakterek, akikben sok kivetnivalót nem találtam (most sem), de bevallom, hogy ez a SWAT-os Lowenbaum igazán felkeltette az érdekelődésemet. Remélem még visszatér a folytatásban, de addig itt van nekem elsősorban Roarke, Baxter, Trueheart, és a többiek. Naná, hogy megérdemli az öt csillagot!

Roarke felállt és újratöltötte Summerset poharát.
– Szerintem ez új rekord.
– Miféle rekordról beszélsz?
– Már két napja normálisan beszélgettek Eve-vel anélkül, hogy egymás torkának esnétek.
– Jó-jó – sóhajtott Summerset. – Felteszem, hamarosan minden régi lesz közöttünk... a legnagyobb megkönnyebbülésünkre.

A sorozat részei:

ide kattintva megtekinthető a teljes lista.